Amíg a szem ellát és sokkal tovább,
                                  EMBER, ne ítélj, és ne add az ostobát! 
                                  Míg jámbor jambusok rímekbe szednek 
                                  és cellák szellős magányba szeretnek,
                                  addig légy lázadó létednek őre
                                  s haragvó kedvedtől kitérj előre,
                                  hogy hozzád szelídüljön a szándék, 
                                  mert neked az idegen Ember árnyék 
                                  s ha az Ő arcát éri előbb a Nap,
                                  húzd össze magad árnyéka alatt.
                                  Ragyogó szeméből magadra tekints.
                                  Láthatod mekkora szemedben e kincs,
                                  aki katedrálisba harangot önt,
                                  annak kottát dúdolnak angyalok fönt.
                                  Fogd meg balról, jobbról a kezeket 
                                  de ne nevess, ha csonkolva keresek
                                  majd fegyverek helyett szívedben mankót. 
                                  Elűzöm vele a buta gyanakvót
                                  s hogy Te is tégy valamit a világért,
                                  suttogó levelem bátran kiáltsd szét.