Világomnak sűrű erdején,
          hol az utazók eltévednek,
          egy oázis tisztás közepén
          szirmozó ernyők sátrat vernek.

          Golgotavirág apostolom
          imádságosan, szépen oktat.
          Lábamhoz ülvén Papucskosbor
          illedelmesen válaszolgat.

          Futó muskátlik kergetőznek
          kerülgetve a Hortenziát,
          de fáradtságtól összedőlnek,
          ha meglátják a Lobéliát.

          Húsoslevelű harangcsengők
          Tarka csodatölcsérre várnak.
          Majd velük a Pompás gyöngyvesszők
          harmatban, kézen fogva járnak.

          Édesburgonyák kékellenek
          ahogy leselkednek a Loncból,
          aranyló, sárga útra lelnek.
          Amarillisz két oldalt posztol.

          Gerincem, epifita teste.
          Liliomkertem külön világ.
          Lelked abban lebbenő lepke,
          benne a szívem, a Szívvirág.

(Megjegyzés: Az epifita szó szerinti fordításban annyit jelent:"fent élő növények". Ezen olyan növényeket értünk, amelyek a természetben nem a talajon élnek, hanem az esőerdő fáinak magasan lévő elágazásaiban.)