Mi az, mi magamból megmarad benned,
                          mit hurcolsz málhaként tehersúly alatt?
                          Míg bíbor életkéd felnővé lobban
                          és elpukkan, mint a buboréklakat?

                          Tárgyak?.. Ugyan! Nem érnek semmit. 
                          Ha leejtem, eltörnek azok. 
                          Tarisznyádba huppant pogácsaszavam
                          fillérre hulló útravalód vagyok.

                          Jogosan kérted jussod, az életed 
                          szívemben dallal követelted magad.
                          Most szőke copfod szétfolyik arcodon
                          s büszke, fáradt szemem le nem tagad.

                          Látod, gyermekem? Számadást készítek.
                          Összemérem erőmet az idővel.
                          Mit kelengyédbe tűztem, most átadom,
                          hogy legyen, mikor viselhesd örömmel.

                          Egy-egy szélbetévedt borízű versem
                          néhány kótyagos, elszédült lázadás.
                          Mi elrongyolt ceruzám radírvégén 
                          szavaimba fojtott néma fáradás.

                          Lelkem szárnyával lebbentem tiédet
                          mikor gyermekkorod bábjával kínzol.
                          De életedért majd egyedül küzdesz, 
                          mert csak akkor rakódik rád a hímpor.