Álltál- kortalan,
ősz végén
szürkén, lombtalan,
seszínű
panelházak közt,
szeretet-
szomjasan.

Hallottam
fűrésznek zaját,
test-törzsed
hulló robaját.
Alattad
az avar nyögte
búcsúzó
sóhaját.

Tegnap még
srácok öleltek,
zöld diót
ágadról vertek.
Csavargók
árnyas ölednek
hűsében
hevertek.

Keresnek
fekete rigók!
Madarak!
Fészket kutatók!
Csonthéjad
rejtett termését
csókolni
akarók.

Lehettél volna
tudás almafája,
Hippokratesznek
óriás platánja,
Tessedik akáca,
szerelmes Árgyélus
tölgyfa-koronája
...lehettél volna!

Diófa voltál.
Most üres a helyed.
Fűrészpor takarja
haldokló gyökered.
Mi lesz majd belőled?
Koporsó, vagy oltár?
Én köszönöm neked,
hogy diófa voltál !