Tüzet okád a knosszoszi szörny,
Athént áztatja tengernyi könny,
tükrökbe ütközünk meztelen,
s még fokozódik e félelem.

Érted aggódom, Thészeusz,
nyomodban a vad Minotaurusz,
s ha elszaggatjuk a drága fonalat,
remény helyében halál és gyász marad.
Ha elmégy, csuklómon keresek
vágóeret, nyakamba hullanak
zsilettcserepek,
cinikusan, röhögve,
fejem mellett körözve.
Mert itt e földön elveszünk.
Labirintusbölcsőjében
elpusztul nemzetünk .