Csuklik bennem a szó, hebegő, dadogó,
felkavaró. Betonlépcsőn járok… lefelé...
ne félj, nem süppedek bele, kitartó, kemény,
törhetetlen anyag, ne hidd, hogy beszakad!
Betonlépcsőn futok, hebegve, dadogva,
a magam-diktált tempón térdre hullva, bukva,
mint akit elgáncsolt vad temperamentuma,
kit nem érhet utol a halál metruma.
Nézegetem a Hold árnyát,
számolom a bolygók számát,
tanulom a csillagok szavát,
koldulom a holnapok várt jövősugarát.
