Ringlispil
Szédül benn a testem.
Keringőzik a táj.
Kinyújtom a karom.
Tudom, a „Semmi” vár.
Ragaszkodunk és ragozunk. –Én
szeretlek Téged. –Te
szereted Őt.– Ő
szeret Valakit.
Ki szeret engem?
–Szeret a Halál! –
Úgy forognék Veled, amint
az évszakok, a szerpentinek,
mint csúcsidőben az autók,
a kanyarokat százötvenes
gyorsasággal bevéve,
a sebváltót letépve,
nem törődve semmit
a soha nem szűnő,
szembejövő forgalommal,
s ha piros a lámpa, s ha
a mentőautóban
a halál szeme várna.
Ó, jaj, ez már a végső,
kétségbeesett száguldás.
Iratok nélkül vezetni,
nem tudod? … Tilos!
Sosem volt a szédüléshez
jogosítványom. Kormányom.
Nem is lesz, soha már.
Szólt a holló: ”Soha már”?
És én szólok: –Sose már?–
Nem érsz utol idő!
A körhinta … megáll.
(2007-12-26)
|
|