Ázik-fázik az álmok kertje,
s minden benne nyílt virág,
a szél szirmot hint szemedbe,
már nem érzed illatát.
Egy szál rózsa ragyog a jégen,
vörös szégyenfeje láng,
alszik finom fagyfehéren,
hó dajkálja derekát.
Kóbor kutyák jönnek és mennek,
szaglásszák a szirmokat,
nyoma nincs az érzelemnek,
cincálják kis titkodat.
Házad nincs már, utcát is söpörsz,
rút rajtad a gyarlóság,
melléd szegődött a közöny ,
...s jégbe fagyott a rózsád.
(Előbb a kép volt, utána jött a vers.)