Foghegyről
Mint szájban a fogak,
ülünk egymás mellett
leginkább párosan,
majdnem romlatlanul.
Tizenhatunk páholyban,
tizenhatunk alul.
Úgy csücsülünk épen,
mint harminckét ékszer.
Eleinte fényesen
villogunk igényesen.
A két félkör, a két karéj
számtalanszor összeér.
Később meg csikorgunk,
a karfánk késéles,
könyökünk is véres.
Kilyukad megsárgult,
kopott kárpitunk.
A publikumra ásítunk.
Kihullunk a sorból szépen
egyenként.
S akik megmaradunk,
a porban pihenünk
egyenként.
Málló koporsóban nyugszunk.
Egyenként.
|
|