Tavaszi nyitány
(Átirat)
Letörött a fagy kék körme,
a fény meleget hint a földre.
Tavaszodik, olvad a ronda kotyvalék,
tócsatavacskákban csónakázik a jég.
Csókolja a jeget a nap,
időn, s időkön túl vártalak.
Lüktető arcodra hó hullott, lenyaltam,
vacogott a vérem, borzongni akartam.
Fellobbant a szerelmi láng,
hajad havába font glóriád
úgy ragyog, mint fényes, ezüst kandeláber,
éget, mint aranyló tavaszéji kráter.
Suttognak szép tavasz-szavak,
patak kövébe friss gally akad.
Összeborulnak a szerelmes nyárfák,
a szűz fűzfaágak próbálják a pártát.
Nászra készülődnek a megkócolt bokrok,
a szél küld szoknyájukra kis fuvallat-fodrot.
Az örökzöld fenyő bölcsőt ringatni kész,
ágai kinyújtva, mint az anyai kéz.
|
|