Sziklák alatt
Illúziókat dédelget a tenger,
leírhatatlan szótagokat, vad,
kimondhatatlan érzékeket ébreszt.
Emlék-hullámokat éltet.
Kavicsokba vésném,
tűzhomokba lépném
minden csepp mondatod,
hallgatnám széldalod,
ahogy a sziklákon
őrjöng, zenél, zokog.
Valamennyi tajték
könnytengerként hullna,
a csacsogó kavics
lábamhoz gurulna,
kövek réseiből
fényed előlépne,
csigakripta-sziklám
lélegezne végre.
A kő
parttal párbajozik,
sziklám alatt árny napozik,
a víz
süket fület csönget,
a szél dobokat nem dönget.
A nap így az égen marad,
testem helyén moha ragad,
vermem vihar ostorozza,
lábam nyomát széttapossa.
(2008. Parga)
|
|