A múltról álmodnék...
A múltról álmodnék veled – romlott révületben –,
hogy éledjenek a napok, miket eltemettem,
s míg felszállna az őszi köd, mely sápadttá mázol,
magamba fojtott szomjamat oldja majd a zápor.
Csak egyszer repülj fel velem, szárnyam alá veszlek,
beszívnám minden sóhajod, csak lebegni engedj!
Bár kopognak a mondatok – hosszú eső ömlik–
a mind-hiába gondolat sosem ér a földig,
mert ábránd volt a boldogság – hihetetlen álom –
belátom, csupán fennkölt vágy festői magányom.
(2008-09-19)
|
|