Nyáralkonyi álmok
Tolakszik már az ősz, az éj teste fázik,
a búcsúzó évszak sorvége kilátszik.
A fák közt susogás- denevér száll halkan-,
estharang dallama sóhajt a magasban.
Suttog az alkonyszél, benne hangod hallom,
hív az ismeretlen, simogatja arcom.
A kései vendég visszahozza álmom,
estikeillattal itatja kabátom.
Lehull a szürkület, ledobja a leplet,
csendben szól valaki: Lehet, hogy szeretlek…
Nyárálmokat szül most az éj a világra,
várhat talán kicsit a halál kaszája,
mert nem halt meg a Nap,
az árnyból is fény lett,
várhat talán kicsit
még az az Enyészet.
Megj.Kaláka, szept.
|
|