Az ünnep csüng a fáradt Krisztuson,
– még gyűrött a gyászolók szeme –
a keserű, fullasztó fájdalom
belső harcunk mély vetülete.

Halk homály vár, s hulló krizantémok,
bujkálunk a koszorúk mögött,
elrejtőzünk, akár a vakondok,
jelet hagyva a hantok fölött.

Karácsonyig csöndes a temető,
könny a gyertyán gyökeret ereszt,
hang nélkül sír az ős csontvázmező,
s Krisztusnál is kihalt a kereszt.