Sóhajt a város
Sóhajt a város
Sóhajt a város, ködfelhőt lehelve.
Permetként hinti vétkeim fejemre.
Kabátom alá kúszik a nyirkos, őszi est.
Sárga lámpafény szórja sugarát szét.
Mozdul… de nem támad még a zord szél.
Emlékeimet sodorja kegyesen felém.
Ismerős utcákon bolyongok városomban.
Elmosódott lábam nyomát keresem titokban.
Hátha rám kacsint valahol régi önmagam.
Ismerem őt… és ő is ismer engem.
Hiába rejtőznék a mindent elfedő ködben.
Nem bújhatok, némán figyel szeme.
Rám köszönnek a lepergett tegnapok.
Itt ígérik a holnapot a vonuló napok.
Bárhová megyek…otthon csak itt vagyok.
2006. 11. 23.
|
|