Emlékszel? Egy délután

Addig beszélgettünk, míg csendben

Ránk borult a félhomály.



Észre sem vettük,

Hogy a vakító napsütés helyett, szobánkban

lágy árnyékok lengenek.



Egymást láttuk csak...

Derengve, a másik szavain merengve,

Tekintetében elveszve.



Megszűnt a világ...

Körülöttünk, nem voltak színek és zajok

S Te azt mondtad, szép vagyok.



Meghitt volt az a délután.

Csillagként csillant szemünk, mint szélben

Libben a gyertyaláng.



Csak Te voltál, és Én...

Bennünket egy bűvös sugár óvón 

Sejtelmes körbe zárt.



Jó most emlékezni rá

Ülök szobámban homályos délután, s az érzés

Újra és újra rám talál.



Megmaradsz nekem örökre.

Emlékezem az időkre, mikor még számítottak

Az egymásnak kimondott szavak.