szaladok a sötét semmiben...

mint fagyott, téli nádas
suttog körülöttem az éj
forró, lüktető tarkómon érzem
jeges kripta-leheletét.
vak, szorongató masszává
sűrűsödik körülöttem a lég,
tüdőmre ül.. hiába futnék,
csak lihegve vánszorgok én...

pedig azt hittem száguldok,

de csak gondolatom
cikázik szélvészként
tüdőm hörög csak
szakadozottan
adrenalintól pumpált szívem
fülemben dobban..
léptem már nem koppan
...csobban
az előttem kígyózó
Styx folyóban
gázolok tébolyultan

lidércfény villan
mint mikor összeér
két csupasz vezeték
telihold előtt úszik el
Charon ladikja az ég tengerén
evezőlapátjáról könnycseppként
a mélybe hull
egy kapaszkodó földi lét...

nincs Föld és Ég...
csak szorongató feketeség
sziszegő szitkokkal bombáz az éj...
nem bírom tovább
érzem levegőm nem elég...
itt a vég...

...mély sóhajjal utolér
az ébredés...

2007. február