A törtető
Nézd,
hogy teszi lábait
katonásan egymás elé!
nem látja, hogy egy kis csiga
éppen az útját keresztezi...
reccsen a vékony csigaház,
egy lét itt véget ért,
de ő közömbösen
tovább lép.
Nem látja a
fehér virágot, mely
az aszfalt résében kinyílt
s a fényben az ég felé virít,
beletapossa a sárba...
csak előre tekint,
s közben lába alatt
jajveszékel a sok
halálraítélt.
Mindent tarol...
titka a közöny
és az érzéketlenség...
mosolya mű, tekintete
hidegen villan, mint az acél
nem tántorítja se hó, se nap, se szél,
útjából mindenki riadtan kitér,
nem szeretik, Tőle mindenki
csak fél...
Nézd,
olyan, mint egy gép.
átgázol durván mindenen,
mi kicsi, gyenge és szerény
nem lágyítja el érzelgősség
szeme előtt nem lebeg
más csak a kitűzött CÉL,
Ő az, ki mindig, mindent elér...
mert gépszíve halott
és kőkemény.
2007. április
|
|