A vén tölgy alatt
Vén tölgyfa áll anyámék házának udvarán,
Sokszor ebédelt zöld sátra alatt a család.
Sok húsleves lehelete csiklandozta rezgő levelét,
Forró nyarakon enyhet adott a hűs árnyék.
Rozzant faasztal áll a hatalmas tölgy alatt.
Szúette lába köré pókok szőttek poros fonalat.
Sokszor ülte körbe őt csacsogva a család:
Hol kis család ... hol ünnepen az egész nagycsalád.
Évek teltek, s a fiatalok szétröppentek
A tölgy s az asztalt: csak emlékeikben éltek.
Néha idős asszony telepedett magányos árnyékába,
Csendben, ölébe ejtett kézzel gyermekeit várta.
Beszélgetett egymással az asztal és a tölgy:
Hova tűnt a sok ember ... köréjük miért nem ül?
Az asztalnak foszlott már viaszosvászon ruhája.
A tölgy unatkozott ... vidám társaságra vágyva.
Új tavasz jött...s a vén tölgy ünnepi zöldbe öltözött.
S az asztal büszkén viselt vasalt vászonterítőt.
Ismerős húsleves illata szállt a tavaszi légben,
Fiúk, lányok, unokák megérkeztek végre.
Volt torta, virágok, húsok és saláták...
A vén asztal alig bírta el a finomságok súlyát.
S míg körbezsongta őket a meghitt ebéd moraja,
Találkozott a vén tölgy s a régi asztal boldog mosolya.
2007 . április 26.
|
|