Mondd,
hol a távolban összeszaladnak a felhők
ott állsz-e Te is az ablak előtt?

Nézed-e álmosan a szürke világot,
álmodsz-e rólam,
míg kinn veri a tájat a nyári eső?

S gondolsz-e rám,
ki csak rád vár a fázós magányban?
Távoli kedvesem,

ugye ott állsz te is az ablak előtt?

Fázok és várlak, és vágylak e nyárban,
e nyárban mely őszt fest a kinti világra,
szomorú szürkét, fázósan szenvedőt.

Távolba szállnak érted a vágyak,
ablakon cseppek könnyként szitálnak,
látlak mozdulni a zápor táncában…

Ott látlak állni, engem ölelve
ketten a fák közt, ketten a mennyben,
ott, hol a legjobb: véled kettesben

…Távoli kedvesem…

De jó is lenne az esőt figyelve,
összesimulva, egymást ölelve
várni meghitten, míg a vihar elül…