Viharban
Viharban
Hirtelen jött...
Borzongató fuvallat suhant végig a szobán...
Fázósan a kitárt ablakhoz léptem,
S hitetlenkedve néztem, hogy a ház előtt
Földig hajolnak a szél-tépázta fák.
Vészjósló
Felhőtakaró borult sötéten az égre.
Másvilági tájjá vált a fülledt délután.
Álomszerűek lettek kinn a fények..
S már verte is az eső a látóhatárt.
Lecsapott
Féktelen haragja, a nyári viharnak!
Zacskó repült kerge tánccal a magasba.
A játszótéri hinták fájón nyikorogtak,
Sötét, tornyos felhők jégkönnyeket sírtak.
Dühöngött
Odakinn az őrültté vadult szél!
A sárkánnyá vált felhők egymást kergették,
Szórták a villámot vöröslő lángnyelvként,
Föld mélyéből dörrent az öblös égzengés.
Bénultan
Bámultam a Tombolást, a Káoszt, az Erőt.
A szaladó Embert... biztonság felé menekülőt.
S lélekben, a szélcsavarta, sudár fákkal együtt,
Meghajoltam a természet ereje előtt.
|
|