Ültem a buszon.
Ajkamon álmatag kis mosoly játszadozott.
Rád gondoltam,
S közben szemem messzire kalandozott.

Túlnézett a tájon...
Nem látott levelet a rohanó fákon.
Átnézett az égen...
De csak egy arcot látott: a Tiédet!

Mosolygósan lebegett
Fenn és lenn, mindenütt, mint álom!
S csak ültem a buszon,
Mindenki láthatta boldogságom.

Veled voltam akkor...
Álomarcod lágyan érintette arcom.
Csókod forró leheletét
Éreztem félig hunyt szemhéjamon

Zökkenve megállt a busz.
Morcogva mászott vissza belém
a valóságos élet szürke,
nélküled sivár, ijesztő képe.

Leszálltam...
Tovább álmodtam a köréd font mesét.
Tétován léptem...
Vágyam szállt csak merészen:

Bárcsak itt lennél!