Fejezetek a „Nagy Írónő” életéből

I. fejezet

A  „ Nagy Írónő” mélyen leszívta cigarettája füstjét és megkeverte a lecsót.. Beleszagolt a felszálló illatos gőzbe és megállapította: kicsit túlpirult a hagyma. Elmélyülten figyelte az étel színét. Nem elég piros…- gondolta, és elhatározta, tesz majd bele egy kis pirospaprikát. Nem szerette a sápadt ételeket. Kinézett a második emelet apró konyhájának nemrég beépített műanyag ablakán. Szeretett itt kinézni, örült, hogy nem szürke kockaházakat látott, hanem "zöldet". Szerencsére a lakótelep szélén laktak, mondhatni zöldövezetben.  Bár ezt a szót túlzásnak érezte lakhelyét illetően… főleg most, hogy a színek megfakultak odakinn, őszies képet mutatott a táj.  – Tavaly is ilyen volt ez a két fa… - gondolta, füstkarikákat eregetve.   -  Ugyanazon az ágon  kezdtek el először sárgulni a levelek. Sok versemet ihlette ez az ablak… illetve a kilátás belőle… Elmosolyodott. Nagy versei születtek ennél az ablaknál… Halkan felnevetett: „nagy versek a fakanál árnyékában" Talán ezt a címet adhatná, a majd egyszer megjelenő verseskötetének. Mélyet sóhajtott, elfordult az ablaktól és elnyomta a cigarettáját. Kisebbre vette a lángot a lábas alatt, és otthagyta a csendben fortyogó ételt.

    A „Nagy Írónő” fáradtan bevonult a szobába és lehuppant a számítógép elé. Némi keserűséggel elmélázott  sorsán: egész nap robotol a munkahelyén és utána itthon is csak a munka várná…. Persze azért ő lop magának időt, amikor a versekhez menekülhet.

Csusszant az egér, koppant a billentyű … belesett néhány amatőr irodalmi oldalra, ahova műveit feltöltötte, mohón várta a hozzászólásokat. Hát nem sok… de az mind kedves… Bár nem szerette, ha a verseit „aranyosnak” titulálták.. Hogy lehet egy vers aranyos? Egy cica, egy kisbaba lehet az, egy mosoly is, de egy vers?? Megnézte érkezett- e e-mail, de  csak a szokásos reklámok..

Hirtelen élesen hasított bele a gondolat:

- Úristen a lecsó!

 Bekiabált a lányának a másik szobába:

 - Kislányom nézd már meg lezártam-e a kaja alatt a gázt! A kislány mivel tudta, hogy anyja fáradt, fájnak a lábai  - és különben is ír! - kiszaladt és megállapította: nem zárta el, de még nem jön a szaga…

      A „Nagy Írónő” mély sóhajjal feltápászkodott a gép elől és kiballagott ismét a konyhába. Ránézett a lecsóra és megállapította, hogy készen van. Csak ránézett, kóstolnia sem kellett… nagyon rutinos volt! Elmosogatott. Alig várta, hogy újra a monitor előtt ülhessen. Míg csorgott a víz, és sikálta az edényeket egy monológ íródott fejében. Már régen rájött, hogy mosogatás közben jönnek a jó gondolatok.. Rendszeresített is papírt, tollat a hűtő tetején, nehogy kárba vesszenek az értékes sorok. Csak azt nem tudta megoldani, hogy az éjszaka, elalvás előtt bevillanó verskezdeményeket hogyan vesse papírra, sötétben, álom és ébrenlét határán ... Reggelre mindig, mindent elfelejtett…

       A”Nagy Írónő” újra a billentyűket verte a szoba félhomályában. Közben megjött a férje, szájon csókolta, de ő éppen „ihletben” volt, így csak futólag viszonozta, és a billentyűkről szemét le nem véve megkérdezte, hogy, mi újság és hogy miért nem vette le a sáros cipőjét….

     - Anyaaa! Elmehetek holnap a Jociékhoz házibuliba?-  harsant a küszöbről a kisebbik lánya hangja.  A „ Nagy Írónő” feje észrevétlen megrezzent.

- Ki az a Joci? – kérdezte rezignáltan, miközben elmentette éppen folyamatban lévő irományát a „Műveim” című mappába és bánatosan kikapcsolta a számítógépet. Tudta, ma már csak éjszaka tudja folytatni az írást

.

       A „Nagy írónő” a családjával foglalkozott. Kicsit beszélgettek, még kártyáztak is / de csak azért mert közben heves vihar kerekedett és nem merték bekapcsolni a számítógépeket és a TV-t/.

Kivasalt néhány ruhadarabot, persze csak a legszükségesebbeket. .A vihar eközben megszelídült és elvonult keletre. A család lassan nyugovóra tért. Csak ő ült a kislámpa fényénél újra a klaviatúrát pötyögtetve. Csend volt és nyugalom.

      A „Nagy Írónő” a csattanón gondolkodott, de nem jutott eszébe semmi érdemleges befejezés. Csak ült és bámulta a képernyőt. Arra gondolt, ő nem is tud írni. Csak szeret. Vele nem történik semmi érdekes /igaz arról is írt most néhány oldalt/, nem pattan ki a fejéből semmilyen világmegváltó, olvasói lelkeket megrengető gondolat. Csattanó meg főleg nem… csak a villámok csattognak, írása vége nem sziporkázik….

- Nem lesz csattanó!… Nem kell!… Az a csattanó, hogy nincs csattanó! - döntötte el magában és lefekvéshez készülődött. Talán majd elalvás előtt jön az ihlet, még gondolkodik kicsit a befejezésen.

          Igaz, reggelre úgyis elfelejti… Ha mégsem: holnap elmesélem!

2007. 08.09.