Szomorú vagyok… Szám kemény vonal… Mélyülő ráncok között…Mosolytalan… Torkomban gombóc… Könnyeim nyelem… Nem sírok többé! Nem! Nem és nem!
Minden fény kihunyt….Mint mázsányi súly, úgy zuhant rám feketén a kínzó fájdalom. Azt sem tudom már, hogy hol vagyok… S hogy Te hol vagy…? Csak találgatom…
Vakon tapogatózok, de ablakot nem lelek. Tán feladom… Tovább nem is keresek Lelkem sötétkamrájában előhívom múltam szép képeit… Társaimul…
