Szürke házak málló falára firkált,
színüket vesztett álmok...
Csikkel szórt járdán ezernyi talp taposta,
súlyát vesztett lábnyom…
Sziszegő kígyóként suhanó sárga villamos…
Égre néző arcok bámulnak ki az ablakon,
de rég nem várnak már semmit sem ott…

Ingyen ebédre váró nyomorú tömeg…
Mellettük gőgös közönnyel rohan
a beton arcú ember-rengeteg.
Mint érben a vér: lüktetve zúdul,
hullámzik a gépszörny áradat.
Színeset álmodik egy kisfiú
egy óriásplakát alatt…

Pattogó zene diktálja a lépés ütemét
Minden szem nyitva, de csak előre néz…
Van-e, ki még meglátja, milyen szépek
az Üllői úton a bús lombú, őszi fák?
S a rakodópart alsó kövén ülve,
van-e még tekintet, mely mélán követ
egy dinnyehéjat a lassan hömpölygő, vén Dunán?

2007.október