Az előbb még lassan szürkülő délután volt. Eső utáni, estébe hajló, télies… Olyan februári, ködös, csendes alkony, mikor mint párnába, bújnak a párába a város körüli halovány hegyek.
De varázslat villant a nyugati égen. Mesevilággá vált az álmos kisvárosi táj. Bűvész ecsettel festett a természet vérvörös naplementét… Izzott, mint a láng… S arcomra váratlanul öröm-pírt csókolt egy ház mögé lebukó utolsó napsugár.
