Porcelánbaba

Porcelánbaba

Egész délután az ablaknál ült, a vékony, áttetsző függöny mögött. Figyelte az embereket. Tudta, hogy látják kintről meg-meglebbeni a színes drapériát, és azt is tudta, hogy tudják: ő ott ül mögötte. Mindig így tölti a délutánjait.
Mint egy gyönyörű, szőke porcelán baba a kirakatban…
Leginkább az emberek lábait nézte.  Ó mennyi fajta, formájú, járású láb létezik! Most éppen egy tűsarok kopog, visszhangot verve a járdán. Határozott léptű, csinosan öltözött nő a gazdája. Siet. Jó neki.
Apró léptek követik, rózsaszín szandálkában imbolyogva. Néhány lépés lendületből, aztán tétován megállnak, kicsit ingadozva, keresve az egyensúlyt. Tipeg a kis egyéves körüli gyermek… Van két apró lába, és rájött, hogy használni is tudja… Karjait kicsit széttárva , bizonytalanul totyog, arcán büszkeség, és megfeszített figyelem látszik. 
Az ablakon belül mosolygós sóhajtól lebben meg a függöny….
Az egyévest elvezeti az anyukája. Fiatal nő, agyonmosott szabadidőruhában, vörös haja a tövénél lenőve. Az ő léptei fáradtak, szinte tramplin, nehézkesen teszi egyik lábát a másik elé.  De megy…S ha kell szalad, a csöppség diktálta tempóban.
Újabb tétova léptek… A szemközti kocsmából egy kopottas ruhát viselő, tornacipős férfi tántorog ki. Szemében nyoma sincs az értelemnek, arcán bamba mosoly. Lábai állandóan összekeverednek. Labilisan, az egész járda szélességét kihasználva közlekedik, míg el nem ér a falhoz támasztott ócska bicikliig. Ott aztán kapaszkodik egy darabig a kormányba, majd néhány eredménytelen kísérlet után sikerül felülnie a járgányra. És láss csodát: a kétkerekűn szépen, egyenesen halad.
Középkorú férfi kocog át a téren, trikóban, rövidnadrágban. A nő az ablak mögül megbűvölten figyeli izmai összehangolt mozgását, a térd rugalmas hajlását, sportcipőjének elrugaszkodását, majd visszaérkezését a talajra. Egészen addig követi halványkék szemével a mozgást, míg be nem sétál látókörébe egy idős pár.
Ők lassan, megfontoltan haladnak, egymásba karolva, lépteiket a másikéhoz igazítva. Megfáradt lábak, hosszú évek súlyát hordozzák. Kicsit nehézkesen, berozsdált izületekkel, de azért mozdulnak. Guruló labda keresztezi útjukat, óvatosan kikerülik. A labdához természetesen egy csapat kamasz fiú is tartozik. Nagy hanggal érkeznek, egymásnak passzolgatják a lasztit. Hosszú, vékony félig fiú, félig férfi lábak…Messzire nyúlnak, cseleznek, elrugaszkodnak a földtől… Futnak a fiúk, kergetik az örök játékszert: a focilabdát.
Könnyed, ruganyos léptek keltik fel a nő figyelmét. Középkorú nő és feltehetően a lánya csivitelnek az ablak előtt. Vidámak, nevetgélnek, szemmel láthatóan jól érzik magukat. Mindez a járásukon is meglátszik: könnyű léptek, majdhogynem légiesek, alig érintik a gyepet. Gondtalanok…
A nő hófehér arcán enyhe szomorúság suhan át….
És akkor betáncol a képbe egy kislány. Hosszú, copfjai ugrálnak a levegőben, pörög, forog, nevet, oldalra lép majd vissza, újabb pörgés, újabb nevetés.
- Ma tanultuk ezt a lépést a tánctanfolyamon! – kiálltja az őt követő barátnőinek.
- Figyeljetek!
Megáll a járda közepén, koncentrál, majd karjait a magasba emeli, arcát a nap felé fordítja és pörög, ugrik a magasba…
A porcelánbaba szépségű nő hangosan felnyög az ablak mögött.
Befelé néző tekintete a múltban jár… Egy gyönyörű szőke lányt lát, aki egy fényes parkettájú  bálteremben suhan, susogó ruhában egy keringő mámorító dallamán. Egészen addig kering, míg el nem szédül, míg össze nem folynak a szemei előtt a fények, a tárgyak…. Csak partnere melegbarna szemei és ölelő karja tartja a földön….Majdnem elrepül a zene szárnyán….
Most felemeli könnyáztatta arcát és mérhetetlen bánatában az ablakpárkányra csap.
A hirtelen mozdulattól nyikorogva feljajdul magatehetetlen teste alatt a kerekes szék…

 

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=9396