Mirci a cicánk volt, igazi szoba-cica, a családunk kedvence.... Tegnap reggelre meghalt. 10. éve élt velünk... Emlékére tettem fel ezt a tavaly Húsvétkor írt történetet, az egyetlen írásomat, ami róla szól...

A húsvéti nyúlról - Egy cica szemszögéből

Megint valami nagy felhajtás készülődik a családnál, ahol lakom.

Mindig megérzem… ilyenkor mindenki itthon van, és sürögnek-forognak, megzavarják napközbeni hosszú szundikálásaimat, hangosak, felforgatják a lakást. Mindenféle illatok csiklandozzák érzékeny orromat. Na és persze kevesebb idő jut a simogatásomra is… Rosszat sejtek….

Tudtam! Éreztem!! Mindig megérzem, ha történni fog valami!

Ma hajnalban szépen felkeltem, elvégeztem szokásos körutamat a lakásban, megszaglásztam mindenkit, de még aludtak, nem zavartam őket. Visszafeküdtem  jó meleg helyemre és mire újra feleszméltem fura dolog történt. Ismeretlen, erős szagot éreztem… egy idegen élőlény szagát… nem messze tőlem. Gyanús… nagyon gyanús! Óvatosan feltápászkodtam, hosszasan nyújtózkodtam, majd elindultam a szag után, de persze úgy, mintha nem is érdekelne… Színes gömbök alatt találtam rá egy dobozban. Friss fű illatát éreztem, amit úgy szeretek, de a családom soha nem hoz nekem… Szerintem mindig elfelejtik, hogy szeretem rágcsálni…egy macska ne legeljen, talán ezt gondolják.

Mentem az ínycsiklandozó illat után… belemásztam két lábammal a dobozba… és ott volt a fűben egy szőrcsomó! Lapult, és kicsit remegett, de engem nem érdekelt, láttam már ilyet, sajnos találkozom a fajtájával, évente egyszer. Az első években féltem tőle… nem tudtam miféle teremtmény, és főleg, hogy mit keres az én felségterületemen?  Mindenki utána szaladgált, őt simogatták, és úgy gügyögtek neki, ahogy hozzám szoktak… Nos, eleinte féltem tőle, mert amit nem ismerünk, attól ugye kicsit tartunk… de aztán kiismertem: nem ártalmas rám nézve, nem tud bántani, csak a gazdáimat veszi el tőlem!!

Tehát ezért volt a nagy készülődés! Megjött a nyuszi! Mert így hívják: nyuszi-muszi, nyuszó-muszó, nyusszancs, muszika, nyulam-bulam, nyuszi úr, vagy kisasszony, és még sorolhatnám, miféle nevekkel ruházzák fel, ezt a hosszú fülű jószágot…

Nem foglalkozom vele! Miattam itt lehet, körbe ugrálhatják, úgyis én vagyok itthon, ő csak vendég… Látványosan elkerülöm… rá sem nézek… Komótosan elballagok a tálkámhoz… nem üres ugyan, de füvet most sem kaptam… bezzeg a nyúl!

Felébrednek a fiatalabb gazdáim: már nem annyira kicsik, mégis, mint a kisméretű társaik, úgy ujjonganak a szőrgombóc láttán… nézni sem bírom… közömbösséget tetetve sétálok el mellettük, ők meg mutogatják nekem az újdonságot… Szomorúan konstatálom: én már nem vagyok az nekik…!

Felkéredzkedem gazdasszonyom ölébe, elhelyezkedem, de úgy, hogy lássam a nyulat… biztos, ami biztos… nem bízok benne… Fél szememet rajta tartom, míg a jól ismert kéz automatikusan simogat.

 A vendég, egyre otthonosabban érzi magát nálunk…. Annak ellenére, hogy én úgy teszek, mintha itt sem lenne… tettetett nyugalommal sétálgatok körülötte, ő meg folyton utánam szaladgál… Szagolgat!  Nem veszek róla tudomást, majd csak megunja, és rájön: nem haverkodom! Nekem ő nem partner!  Örüljön, hogy nem bántom… vissza kell fognom ugyan magam, de tapasztalatból tudom, ha szét akarnám roppantani a gerincét, én lennék a rossz!  Mint mikor a fecskét elkaptam, és büszkén bevittem  megmutatni a vértől csepegő bizonyítékot arra, milyen gyors és ügyes vagyok….Kiabálnának velem…

Már ki tud ugrani a dobozából, szaladgál össze-vissza, ez nagyon tetszik a családnak… Nagyokat nevetnek, és megint kezdődik a gügyögés:

 - Juj, de édes, jaj de cuki, juj de ügyes!

 - Nézzétek! Két lábra állt! Mosakszik! - /mintha én nem szoktam volna… arra azt szokták mondani: Mosdik a macska, váratlan vendég jön…/

A gazdám csak nézi, hallgatja a rajongó megnyilvánulásokat a család nőtagjai részéről, majd ezt mondja:

  -Úgyis a tepsiben végzi!

Nem egészen értem, ez mit jelent, de feltételezem nem valami jót a nyúlra nézve, mert a család többi tagja egyből felháborodottan lehurrogja.

 Nem hagyom magam kitúrni a szeretetükből: sorra felugrom az ölükbe, és kikövetelem, hogy simogassanak. De valahogy ez most nem az igazi… Sértődötten elvonulok a kedvenc fotelomba, összegömbölyödök, onnan lesem, hogy bohóckodik a szoba közepén az ügyeletes „sztár”.

 Megpróbálok elaludni. Rémálmomban az jelenik meg, hogy a nyúl talán örökre itt marad! Nem akarom! Nem vagyok hajlandó senkivel osztozni, sem a területen, sem a családon!

 Zaklatottan elalszom, friss fű illatáról álmodom, és arról: mire felébredek, minden visszatér a régi kerékvágásba. Nem lesz nyuszi, nem lesz vetélytárs, nem lesz Húsvét, csak a megszokott, békés, eseménytelen hétköznapok…

2007. április 9.