Festmény
Fehér vászon, kezemben meg
az ecset.
Lefestelek, szépen kérem,
ha lehet.
Gyönyörű szép alakodat
mintázom.
Istenem, hogy erre milyen
rég vágyom.
Jobbra-balra siklik színes
ecsetem.
Csodálom a melled, ahogy
lefestem.
Most meg épp a hosszú combod
formázom.
El se tudom mondani, hogy
kívánom.
Készen van a festmény rólad,
kedvesem.
Ily gyönyörűt még soha nem
festettem.
Ágyam fölé lógatom fel,
a falra.
Minden este azt csodálom,
magamba.
Epekedve bámulom a
művemet.
S tudom már, tökéletes
hogy lehet.
Nem a mestert dicséri az
alkotás.
A modell az, mitől e kép
oly csodás.
Budapest, 2008. április 24.
|
|