Esik az eső, vagy nem is tudom már

Mi van odakinn, élet vagy halál?

Nem érdekel, míg látom: túl az üres világon

Te létezel.

Alakod lassan távolodva

Retinámra égett, s én végleg elkárhozva

Kereslek Téged, mintha újjáélhetném, hogy

Te létezel.

Mert keresztül föld-egen, kigyúlva, mint egy fáklya,

Kezem Feléd nyúlva megállítja a jeges rettegés:

Hogy minden perc kevés, míg

Te létezel.

S így múlnak a napok, mint lemorzsolt kukoricaszemek

Pattog szét életünk, s a holt szerelmek fénye is elapad már...

S én mégis érzem, tudom, s míg élek, hordozom a Titkot, hogy

Te létezel.