Egyszer kiszáradnak mind a rétek
Szikkadt fűcsomókat borzol a szél
Egyszer elhalkul majd minden ének
A zengő szó a csend útjára tér

Egyszer kialusznak mind a fények
A messzi űrnek éj-sötétje vár
Egyszer bűnné lesznek az erények
S a bűn kapja, mi az erénynek jár

Egyszer lelassul majd fürge lépted
Nem száguld más, csak büszke gondolat
S ha elvesztetted minden büszkeséged
Érzed ott belül: valami fojtogat

Boldog órák egyszer végetérnek
S nem szövi tovább már a képzelet
Öröm, nagyravágyás véle tér meg
S a Remény is, mi eddig éltetett.

Rád gondolok, s eszembe jut újra
A virágos rét, hogy simítja a szél
Megjelennek új életre gyúlva
A fények, s a csend beszél, beszél...