Elfogytak, szétszaladtak a napok,
                s te megint elmentél
Tétován rakosgatom a játékaidat,
                      egyikre-másikra
Rátaposok véletlenül, s nem értem:
                      az ember miért él
Egy-egy percre, ha belesüllyed
                minden a tegnapokba.

Miért vagyok én arra ítélve, miért
                     én vagyok arra ítélve
Hogy napokra lássam csak azt, akiért
                           élek, avagy éljek
Azért, akit csak napokra látok?
                   Ócska, rongy, szemétre
Való emberré tett egy átok,
                 Hogy mást ne is reméljek.      

Üzenem hát a rontóknak, megüzenem
                           annak az egynek:
Hordozza bár tenyerén az élet,
               ne legyen sok gondja, baja
De a gonosz, mit ember tesz, fejére
                   visszaszáll, mint permet
A szikkadt földre, s ott mocsok, méreg
                        nő csak és nyavalya.

Én pedig ülök, csak várok, míg újra
                        nem jössz, míg látlak
Felnőtt leszel, erős, Neked minden
                              jobban sikerül...
De ne csak okos, bátor is légy, mert nem
                  nyerhetnek, csak a bátrak
S a felhők elszélednek,
                                    az ég kiderül.