Fullextra.hu

Szalonna Balázs nagyon falánk kisfiú volt. Tízéves korára akkor volt, mint egy hordó. Tizenkét tojásból evett rántottát reggelire, ebédre ugyanannyi töltött káposztát tüntetett el. Vacsorája ritkán volt kevesebb két tál puliszkánál (aki nem tudja, mi az a puliszka, képzeljen oda egy tál hortobágyi palacsintát. Akinek az sem ugrik be, az hat darab sajtos hamburgert. Nna, megvan már? Hát annyit evett a gyerek.). A tízórairól (amit már kilenckor megkezdett és csak ebéd előtt fejezett be) valamint a lakomának is beillő uzsonnáról ekkor még nem is szóltunk.
Mindennek a mértéktelen evésnek meg is volt a következménye. A gyerek hamarosan elhagyta a hatvan, majd a hetven kilós súlyt. Szalonnáéknak előbb gondoskodniuk kellett Zsuzsi nevű lánykájukról, aki elől Balázska mindig elette, amit épp lehetett. A vájling lekváros bukta sima ügy volt, Balázsnak egyszerűen nagyobb volt a szája, meg sem rágta rendesen, úgy nyelte a buktákat egymás után. Zsuzsikának egy, ha jutott, bömbölt szegény, de nem tehetett mást. A mákos laskával se volt több szerencséje: Balázs egyszerűen ölébe vette a lábast és mindig úgy fordult, hogy más ne férhessen hozzá. Szalonnáék végül úgy döntöttek: Zsuzsikát átmenetileg a nagyszülőknél kosztoltatják. Hogy Balázska gyanút ne fogjon és kedvet ne kapjon ő is a nagyiéknál vacsorázgatni, azt mondták neki, a kislány beteg, kórházba kellett vinni. Ez majdnem igaz is volt, Zsuzsikán az éhezés tünetei jelentkeztek.
A hadicsel bevált, Zsuzsika lassan magához tért a nagyszülőknél. Szalonnáéknak azonban kisebb kölcsönt kellett felvenniük, hogy Balázskát táplálni tudják. Mikor Balázs elérte az egy mázsát, Szalonna apuka az asztalra csapott:
- Ez nem mehet így tovább! Balázska tönkreteszi, akarom mondani tönkreeszi magát és bennünket is!
- Éhes vagyok – nyögte Szalonnáné elhaló hangon.
- Na tessék! Hát nem ettél a menzán?
- Olyan finom csirkecomb volt, gondoltam, hazahozom az én Balázskámnak….
- Szegény szívem, elment az eszed. De én tudom, mit csinálunk. Eladtam az autót, vettem az árán egy nagy páncélszekrényt. Belefér a hűtő, meg a kenyereszsák, meg a fél spájz. Az ajtót bezárjuk, a számkombinációt nem áruljuk el neki. Ételt pedig csak a páncélszekrényben tartunk.
- Kér a szomszédoktól…
- Na és, ki ad neki? Horváthék már ajtót sem nyitnak, ha csenget, Szatymaziék meg átmennek a túlsó oldalra, ha véletlenül meglátják az utcán. Ne félj, beválik a terv…
Ám Szalonnáéknak csalódniuk kellett. Balázska ugyan buta volt, mint a tök, matekból épp bukásra állt, de a számkombinációt metaanalízises módszerrel pár perc alatt megfejtette. Nem tellett sokkal többe a páncélszekrény tartalmának elfogyasztása sem.
Szalonnáék ekkor orvoshoz fordultak. Részint saját, megviselt idegeik miatt, másrészt, mert valamilyen gyógyszerrel remélték volna Balázskát lefogyasztani, vagy legalább az evéstől eltántorítani. A doktor adott is többféle tablettát, jó drágát, de ekkor már úgyis javarészt kölcsönökből éltek.
- Balázska, nem találom a zsírégetődet – mondta anyja Balázsnak egy este.
- Az melyik volt? – kérdezte Balázs ijedten.
- Nagy szemű, fehér, hosszúkás…
- Az a finom? Hát… azt mind megettem, azt hittem, cukorka. De kevés volt, éhes vagyok.
Szalonnáné furcsa szorítást érzett a szíve táján, masszírozni kezdte. Férje orvosért rohant.
Egy másik doktor jött ki, gyógyszert írt Szalonnánénak, majd a problémát egészében megismerve megnyugtatta a szülőket:
- Kérem, erre nekem biztos módszerem van. Ha megengedik, hogy alkalmazzam, és meg is fizetnek – mert ez nekem egésznapos elfoglaltságot fog jelenteni – garantálom az eredményt.
Szalonnáék összenéztek. Igen, el kell adni a nyaralót. Balázska nélkül úgyse mennének. Első az egészség. Megegyeztek.
Másnap jött is a doktor. Kiküldte a szülőket, hogy egyedül maradhasson Balázskával. Mikor meggyőződött arról, hogy csak a gyerek hallja, amit mond, elővett a táskájából egy böhöm nagy tűt, megmutatta a gyereknek és így szólt:
- Hát idesüss, Husikám, ha egy falatot is meg mersz ma enni, belédvágom ezt a tűt! Oda, oda a karodba, ahol úgy fáj, megértetted? - mondta, mivel egy teljesen etikátlan doktor volt.
Szalonna Balázs félt a tűtől. Csoda történt: reggeltől estig egy falatot sem evett, néhány hét alatt egy egész kilót fogyott. Amikor a doktor esténként hazament – mert aludni azért hazajárt – a gyerek rávetette magát a hűtőre, de azt előzőleg kiürítette, a Szalonna szülők pedig már nem tudták újra feltölteni.
A módszer mégis megbukott, a doktoron ugyanis kitört az elmebaj. Azt képzelte, hogy ő egy nagy szelet sertéskaraj és meg akarják enni. Ez utóbbi feltételezése talán nem volt alaptalan, mégis mentőautón vitték el. Szalonnáék könnyes szemekkel bámultak utána. Mi lesz most?
Végetért a nyári szünet. Balázska az ötödik osztályt kezdte el. Fülébe jutott, hogy az osztálytársai bulit csapnak: afféle táncos - szendvicses zsúrra készültek az új osztályfőnök, Amália néni vezetésével. Balázs nem értette, hogy neki miért nem szóltak. Táncolni ugyan nem tudott – reggelente már a felkelés is komoly koreográfiát igényelt számára – de a fejébe vette, hogy elmegy. Úgy is lett.
Az osztályban kisebb riadalom tört ki Balázs láttán. Mindenki próbálta menteni, ami menthető. Több tálca szendvics és Amália néni túrótortája így is áldozatul esett, de néhány csomag ropit meg sajtos tallért sikerült valahogy elrejteni. A szülői munkaközösség jelenlévő harcos képviselői élő kordont vontak a rejtekhely köré.
Elkezdődött a tánc. Balázs nem tudott táncolni, de nagyon szeretett volna. Addig-addig szemezett Katikával, az osztály legszebb lányával, hogy az kénytelen volt észrevenni. Katikáról tudni kell, hogy nemcsak nagyon szép, de nagyon okos és hozzá nagyon jólelkű is volt (akinek eddig nem derengett, most már világos kell legyen: meséről van szó), elköszönt korábbi lovagjától, Huszár Tibitől és Balázshoz fordult:
- Tudsz-e rockyzni, Balázs? (Így mondta, cé-ká-ipszilonnal, mert már tanult angolt.)
- Nemigen…vagyis nem – vigyorgott Balázs, mint a fakutya.
- Megtanítanálak szívesen, de így, tudod, olyan nehezen mozogsz…
- Így? Hogy?
- Hát… ilyen kövéren.
Balázsban egy világ omlott össze. Ezt, hogy tudniillik ő kövér, még soha, senki nem mondta neki. Mindig csak finomkodtak előtte, hogy nem kell annyit enni, meg fogyni kéne, de így, egyenesen az arcába nem vágta az igazságot senki.
- És, és ha.. ha lefogynék, akkor, ugye megtanítanál?
- Akkor meg. Meg én.
Attól a naptól új időszámítás kezdődött Szalonnáéknál. Balázs először csak az uzsonnát és a tízórait hagyta el, később a vacsorát is. Ebédre csak salátát volt hajlandó enni, a reggeli előtt futott tíz kört a ház körül és csak egy tojást kért. Pár hónap múlva negyvenöt kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, mint az osztálybuli előtt.
Szalonnáné templomba kezdett járni. Szalonna úr kezdte rendezni a család tartozásait. Zsuzsika is hazaóvakodott. A rokonok, barátok, szomszédok újból fogadták a köszönésüket. Szatymaziné odáig merészkedett, hogy pogácsával kínálta Balázskát. Balázs igaz, elhaló hangon és nagyokat nyelve, de udvariasan visszautasította a szomszéd nénit, mondván, hogy úgy jóllakott az imént salátával, hogy egy falat nem menne le a torkán.
Csodás idők voltak. Szalonna Balázs semmivel nem mutatott többet az órákon, mégis, a fogyásban elért eredményére és ehhez vezető vasakaratára tekintettel minden tanár javított a jegyein. Mígnem elérkezett a Húsvét, s az osztály újból táncos rendezvényre készült. Nem sejtette senki, mennyire várta Szalonna Balázs ezt az alkalmat.
Az asztalok megterítésekor néhányan még gyanakodva sandítottak az ott sertepertélő Balázsra, de amint látták, hogy torkos szándéknak nyoma sincs benne, még a szendvicsek díszítésével is megbízták. Aztán elkezdődött a mulatság. Balázs szemével csak Katikát kereste. Az jött is, vadi új, divatos diszkószerkóban, fiútekintetektől kísérve. Kicsit meglepődött, amikor Balázs elétoppant, emlékeztetni kellett az ígéretére, de aztán ráállt a dologra. Kipenderültek a parkett közepére, s ott pár perc alatt Katika megtanította Balázst rockyzni. Balázs vérszemet kapott, most már lassúzni is akart. Katika nem akarta kedvét szegni, így majd egész este vele táncolt.
Balázzsal forgott a világ. Odáig, hogy másnap, tanítás után megvárta a lányt, és dadogva bár, de érthetően, randevúra hívta (jól van, na, azt mondta neki, hogy lóghatnának egyet együtt, csak az öregebbek kedvéért használtunk archaikusabb kifejezést). Katika azonban szabadkozott, végül kereken nemet mondott.
- Miért? Miért? – kérdezte Szalonna Balázs sírós, vörös képpel. – Hát nem azt mondtad a múltkor, hogy kövéren nem tetszem Neked? Lefogytam, nem?
- Én csak azt mondtam, hogy kövéren nehezen mozogsz, nem pedig azt, hogy ha lefogysz, akkor tetszeni fogsz. És ha tetszenél is… Tudod, én most a Huszár Tibivel járok…

Szalonna Balázs sarkon fordult és lassan elindult a lépcső felé. Az ajtón már határozott léptekkel ment ki, az utcán sietősre fogta, házuk felé közeledve már rohant. Rohant, rohant, be a lakásba, ott megtámadta a hűtőszekrényt (a páncélszekrény időközben nyugdíjba ment), s evett, evett, evett… Talán még ma is eszik, ha van neki mit.