szonett az Éjszakához

Pislogó fényed de sokszor vezetett
Csended italát sokszor ittam én
Belőled a Holnap, nagy remény
Kelt, s én Hozzád írtam holmi verseket

S hiába találkoztam újra Veled
A világnak sötétebbik felén
Mint örök titok, úgy jöttél felém
Kit fel nem foghat szegényes képzelet

Elkél a kabát: hideget hoztál
S míg az idő lassan poroszkál
Fagyos kezembe szorítom a tollam

Őrizz engem, végtelen sötétség
Oltalmadból egyszer, ha kilépnék
Maradhassak tovább, aki voltam.