Az automata előtt állok, dobálom bele az aprót. A nagyon aprót, mert attól is meg kell szabadulni, mielőtt az adóhatóság lecsap rá. Kávét szeretnék inni. Eszpresszó kávét sok cukorral, tej nélkül. Hetvenért adja a bádogtehén. Hatvanötnél tartok. Kutatok, kutatok a köpenyzsebben, de úgy tűnik, nincs több. Apró káröröm villan a mögöttem állók arcán. Türelmetlenek, a fenébe kívánnak, de nem szólnak. Hiába, a kultúra az kultúra. Már-már megszólít a mögöttem álló idősebb úriember, amikor a kezembe akad egy kisebb pénzdarab. Ó csak ötös lenne! És nyertem, tényleg egy ötforintos. Küllemre semmi különös nem látszik rajta. Diadalmasan bedobom a lukba, ahová a többit, de a számláló  marad a hatvanötön, az érme pedig csörömpölve visszagurul a pénzkiadó nyíláson. Gondolok magamban valamit, de csak dobom vissza gépiesen. Szokott ez így lenni, nem mindig vesz be minden pénzdarabot. De másodszor se kell neki. És harmadszor is ugyanígy járok.

- Tessék a földhöz vágni – ajánlja valaki a sorból.

- A csak a százasnál jön be – javítja egy másik. Valóban, a százforintos bimetál, valami feszültség ébred benne, amit a földhözvágással ki kell sütni, különben a bádogtehén elektronikája kiszűri, és mint értéktelent, visszadobja. Ám az ötforintosnál nem jön be a trükk. További bedobási kísérleteim is eredménytelenek maradnak.

- Nem lehetne, hogy mi jöhessünk? – kérdezi ingerülten egy szomjas asszonyság, iskolán túl, kultúrán innen. Oda sem figyelek. Megkérdezem a mögöttem állót:

- Bocsánat, de nem tudná ezt esetleg felváltani? Vagy adni egy másik ötöst? – és nyújtom a magamét.

- Hát nem, kérem. Mert ugye én se tudnám itt használni.

- Meg lehet, hogy hamis – mondja az iménti asszonyság. Ja, ez meg se fordult a fejemben. Hallottam, hogy az államnak egy ötforintos előállítása nyolc forintba kerül. Ha volna olyan balga pénzhamisító, aki erre a címletre specializálja magát, a Lipóton kötne ki, ha azt be nem zárnák addig.

- Na, sikerül, vagy nem? – kérdi valaki hátulról.

- Patthelyzet – ismeri el a mögöttem álló őszes úr. – Ugyebár, senki sem fog barátunknak öt forintot ajándékozni, kevesebbért pedig nem kap ebből az automatából semmit. A pénzét, ha azon nem vásárolt, az automata nem adja vissza (ezzel nyugtázza kísérleteimet a visszaadó gomb nyomogatására). Azt viszont nem várhatjuk el az úrtól, hogy hatvanöt forintot itthagyjon az utána következőnek.

- Hát akkor  mit csináljunk? – kérdi az asszonyság. Látszik, hogy rögvest szomjan hal. A hatvanöt forintomat már hagynám, de az igazamat juszt se. Nem mozdulok a gép elől.

- A legegyszerűbb, ha a sorban következő kipótolja az összeget, megveszi a saját kávéját, majd visszaad az úrnak hatvanöt forintot. – szól az őszes gentleman és kezdi is előszámlálni a pénzét, mert ő a sorban következő.

- Az nem úgy van – reccsen bele az iménti nőszemély. – Akkor ennek itt több lesz hatvanöt forinttal – bök felém, mintha jogerősen elítélt sikkasztóra mutatna.

- Neeem, dehogy – zúgják a körülöttünk állók kórusban. Egész kis sokadalom támad. Magyarázni kezdik az amúgy medve méretű hölgynek, hogy téved, mert én kávét nem kapok, s csak az a pénz jár vissza, amit az őszes úr kávéjába befizetek.

- Nna, hát ha mind ellenem vannak – dörmögi kelletlenül Ursula és átmenetileg elhallgat.

Közben az őszes úr megveszi a kávéját és korrektül ideadja a pénzemet. Dagadt nő úgy néz mindkettőnkre, mint hajószakács a norvég patkányokra.

- Arrébbmenne? – kérdi kedvesen. Nem tudjuk, melyikünknek címezte, mindketten odébbállunk. Pár méterről figyelem a medve-hölgyet, mit végez. Dobálja be a pénzét. Közben Eszter, a kolléganőm, megrántja a köpenyem ujját.

- Hát te hol vagy már? Mennünk kell a gyűlésre.

Mondom, hogy hogy jártam. Biztos, hogy kávé nélkül nem bírom ki ébren.

- Gyere, meghívlak – mondja Eszter és nyúl a zsebébe az apróért. Örömmel elfogadom.

De még Ursula ügyködik az automatánál. Az utolsó huszasával baj van, a gép visszadobja.

A nő számomra ismeretlen tájnyelvi fordulatokkal lep meg.

- Tessék a földhöz vágni – mondom faarccal. De sietve lépek távolább. Ott egye meg a fene a kávét. Nem egészséges. Nélküle is megvan a nap apró öröme.