Modern történet hat dialógusban

-         Jó napot, szomszéd!
-         Magának is, szomszéd!
-         De ismerősnek tetszik lenni!
-         Bizony, tetszett engem tanítani. Van már vagy húsz éve.
-         Nahát, Jegenye! Te vagy az?
-         Én hát, tanár úr.
-         Te vetted meg ezt a házat?
-         Én bizony. De őszintén szólva a ház nem érdekel, le fogom bontatni.
-         Azt megértem, fiam – már ha megengeded, hogy így szólítsalak. Nemcsak egy romos ócskaság, de szörnyű népek laktak benne. Csupa fertő.
-         Ne is tessék mondani. Akkor még a talajt is kicseréltetem.
-         Sok itt a gaz is, meg rossz a kerítés, a járda elől kész balesetveszély…
-         Kiirtatom a gazt, rendbehozom a kerítést, vadi új járdát csináltatok.
-         Áldani fogják a nevedet az utcabeliek, fiam.
-         Ugyan tanár úr, ez csak természetes.
-         Mivel is foglalkozol te, fiam?
-         Üzletember vagyok, tanár úr.
-         Ahá… úgy…

2.

- Jó napot, Jegenye!
- Jó napot, tanár úr!
- Nna, hogy halad az építkezés?
- Hát, tetszik látni… mehetne jobban is..
- Szép nagy ház lesz. Hány négyzetméter?
- Úgy vagy kétszázharminc.
- Szép nagy számlád lesz, fiam.
- Ne is mondja, tanár úr. Van gondom bőven. Az asszony ezt akar, a gyerekek megint mást… Talán itt lesz elég hely mindenkinek.
- Aha…Meg a fűtés is rendes összeg lesz…
- Padlófűtés lesz. Ajánlották a tetőre a napelemet is, az most olyan trendi. De szerintem meg csúnya, úgyhogy nem lesz. Nem tetszik tudni, kié az alsó telek, ott lent? Sosem látom a gazdáját.
- Nem is lakik itt. Valamikor az öreg Csesznekiéké volt a telek meg a ház is, de meghaltak, már csak a lányuk él, férjnél van Ausztriában. De meg tudom adni a címét, ha kell.
- Az jó lesz, köszönöm.
- Csak nem akarod azt is megvenni?
- Nem akartam volna, de máris gondolnom kell a bővítésre.
- Még egy házat akarsz?
- Nem, csak az úszómedence hosszabb lehetne, ha átnyúlhatna oda.
- Aha… hát látod, a mi időnkben, a mi korunkban nem is gondolhattunk ilyesmire. Eszembe se jutott volna. Csendesen, szerényen éltünk. Épp annyink volt, amennyit fel is éltünk, egy fillérrel se több. Felneveltünk három gyereket…
- Igen tanár úr, dehát azok más idők voltak. Ugye nem vet meg ezért a kis luxusért? Én is csak a gyerekeimnek akarok jót. Ma már az úszómedence hozzátartozik egy házhoz…
- Még nem mindegyikhez…
- Jó, jó, hát nekünk lesz… De ugye nem vet meg, tanár úr?
- Dehogyis, fiam. Boldogulj, ahogy tudsz. Ez a mai világ már a tiétek. Mi neveltünk benneteket, az igaz, bár attól félek, nem sokat hasznosíthattál az én oroszóráimból…
- Tévedni tetszik, tanár úr. Sok orosz ügyfelem van, örülök, ha a társasági összejöveteleken tudok valami szellemeset mondani oroszul, az tetszik nekik. Igaz, ha tárgyalni kell, akkor tolmácsot viszek. Ha angolul is tanulhattam volna, az lett volna a nagy ász…
- Látod, fiam ilyen az élet: én meg tanítani szerettem volna angolul. Az volt a másik szakom, de mindig azt mondták: nincs rá igény.
- Ez komoly? És csak most tetszik mondani? Hozom a két fiamat, ha vállalja, hogy tart egy-két órát nekik.
- Hát, megpróbálhatom… Már csak szomszédbarátságból is…
- Arról szó sem lehet! Már a barátságról igen, de rendesen fizetek minden óráért. Semmi sincs ingyen, tetszik tudni.
- Hát, ha úgy gondolod, fiam, köszönöm szépen. Kevesen állnak manapság olyan jól, hogy két gyereküket is magántanárhoz járassák. Mivel is foglalkozol te, Jegenye?
- Már mondtam, tanár úr. Üzletember vagyok. Adok-veszek, meg ilyesmi.
- Aha… 

3.

- Jó napot, szomszéd!
- Jó napot! Ugye nem zavarja tanár urat a gyerekzsivaj?
- Az engem soha nem zavart, fiam. Rájuk szóltam, ha kellett, de szinte fáj a csend néha, ha nincs gyerek körülöttem. Bárcsak az unokáim itt lehetnének…
- Remek. De tegnap volt itt egy nagyobb társaság is.
- Akiknek a Vivaldi szólt?
- Az, igen, hát fel tetszett ismerni? Jaj bocsánat, nem akartam megbántani. Csak ugye, nem minden előadás tökéletes.
- Ez az volt, olyan volt, mintha nem is lemezről vagy szalagról menne, hanem élőben.
- De hát csakugyan élőzene volt, tanár úr. Tudja, a barátaim kedvelik a komolyzenét. A Kovásznai vonósnégyes meg örült a kis hakninak. Nekem ugyan kicsit hamisnak tűnt, de ha tanár úr azt mondja, hogy élvezhető volt, hát biztos úgy is van. Legközelebb áthívjuk, jó? És bocsánat, hogy csak három terepjárót tudtam az udvaron parkoltatni. A másik három biztos letiporta tanár úrék virágait.
- Hát ami igaz, az igaz.
- Holnap jön a kertészünk, gondom lesz rá, hogy a tanár úrék utcafrontját is rendbehozza. Tetszenek szeretni a rakétaciprust, vagy inkább valami élősövényt csináljunk?
- Csak olyat, mint volt. Büdöskét, portulácskát, sportfüvet…
- Hát jó, majd meglátjuk.
- Mit is mondtál, hogy kertész? Saját kertész?
- Igen. Manapság ez már természetes. Tudja tanár úr, én hajszolt életet élek, nincs időm rá, de meg nem is értek hozzá.
- Mivel is foglalkozol te, Jegenye?
- Már tetszett kérdezni. Pénzt keresek, tanár úr, pénzt keresek.  

4.

- Jó napot, Jegenye!
- Magának is, tanár úr.
- Látom, megint építkezik.
- Á, ez csak egy kis átalakítás. Eredetileg csak egy cselédszobával számoltunk, most csinálunk belőle kettőt.
- Cseléédek?
- Jaj, ne tessék már olyan rosszallóan nézni! Nem cselédek, na, hanem háztartási alkalmazottak, akiknek bentlakást nyújtunk. Ha úgy tetszik, fedelet, munkát adok két embernek. Sajna, nem sikerült házaspárt keríteni, azoknak talán elég lett volna az egy szoba.
- Mi boldogok voltunk, hogy magunk mögött tudtuk azt a kort, amikor egyesek a mások cselédeivé kényszerültek.
- De hát nincs itt semmi kényszer, tanár úr! Látta volna, micsoda tülekedés volt ezért a két állásért! Mert tudja meg: fizetjük ám a nyugdíjat meg a tébét is utánuk, minden szabályos!
- Elhiszem, fiam. Akkor is elszomorít.
- Ó jaj, tanár úr, csak nem azt tetszik mondani, hogy amikor igazgatóhelyettes volt, meg Mária néni szakfelügyelő, akkor nem volt legalább egy bejárónőjük?
- Pedig hidd el fiam, nem volt. Amikor kilencvennégyben Mária nénédet kitették az állásából, és még hiányzott három év a nyugdíjig, akkor ő ment el egy céghez takarítani. Próbáltam itthontartani, de az én nyugdíjam kevés volt. Aztán sikerült neki is a rokkantnyugdíj, akkor hazajött. Mihelyettünk más sose dolgozott, fiam.
- Hát… ha gondolja tanár úr, a Katika átmehet időnként, segíteni fog rendet rakni, főzni, meg ilyesmi. Persze, csak ha már minálunk végzett.
- Köszönöm, fiam, nem fogadhatom el. Mi más életet éltünk. Persze, ha a gyerekeim itt lennének, ők segíthetnének. Nehezen bírjuk már a kertet is, de csináljuk, amíg lehet.
- Én röstellem is, hogy a két lurkóval még mi is gondot okozunk. Októbertől nem fognak tovább alkalmatlankodni, havonta öt napra átküldöm őket repülővel Birminghambe angolt tanulni. Egy-két év múlva aztán lehet, hogy egész évre mennek valahová Amerikába.
- Hát igen, a nyelvi környezet, az az igazi. Honnan van neked ennyi pénzed, te Jegenye?
- Nincs is olyan sok, tanár úr. Ha tudná, hány gazdagabb van nálunk… 

5.

- Jó napot, Jegenye!
- Jó napot, tanár úr! Már megijedtem, hogy beteg.
- Az voltam, fiam.
- Segíthetek valamit? Ki tetszett tudni fizetni a gyógyszereket?
- Az igazat megvallva, nem. De a savanyúkáposzta segített. Meg a Jóisten. De úgy látom, te már megint építkezel, fiam.
- Csak a kerítést cseréljük, tanár úr. Nem jó az, ha bárki belát. Szép, szép ez a kovácsoltvas, de tömör beton kell. Stilizálva persze, négyméterenként egyiptomi oszlopokkal, belül kis szoborfülkékkel, szobrokkal.
- Az biztos szép lesz. Szökőkút nem lesz?
- De az is. A kutyákból meg elegem van. Nagyon zajosak, nehéz féken tartani őket és sok kutyagumit termelnek.
- Hát, a kutyák már csak ilyenek. De ki fog akkor erre a drága házra vigyázni?
- A technika, tanár úr, a technika! Lézeres detektorokat telepítünk az egész kertbe.
De lehet, hogy a háromméteres falnak nagyobb lesz a visszatartó ereje.
-  Háromméteres? Hát az rendesen elfogja a napfényt.
-   Rá tetszett tapintani a lényegre, tanár úr. Egyúttal azt is kitaláltam, hogy segíthetnék igazán a tanár úréknak.
-  No, hát hogyan?
- Van egy elsőrangú ajánlatom, tanár úr. Jól tessék átgondolni, ne válaszoljon rögtön. A lényeg, hogy nem messze ide épül egy lakópark. Van benne némi részem, nem mondom, de most nem ez a lényeg. Nomármost ebből a parkból felkínálok én a tanár úréknak egy első emeleti, negyvenkilenc négyzetméteres, másfélszobás, vadonatúj lakást, tömbfűtéssel, nagy erkéllyel. Lift és pincerész van, a teremgarázs jogát el is adhatják, ha nincs autójuk. A házban élelmiszerbolt, a sarkon gyógyszertár. A házban kábeltévé, hőszigetelés, alacsony rezsi. Tizenötmillióért adnám, nyomott áron, de a tanár úrék háza meg tizenkettőért sem menne el. Merthogy azt kérem cserébe. Jaj ne tessék megijedni, én tényleg segíteni akarok!
-   Eeezt…ezt meg kell beszélnem a feleségemmel, Jegenye, de ne számíts rá, hogy elfogadjuk. Ez a mi otthonunk, saját kezünkkel építettük, itt nőttek fel a gyerekeink. Itt is akarunk meghalni.
-   Azért csak tessenek átgondolni, tanár úr. A lakásra más is várna, úgyhogy holnap estére jó lenne a válasz.  

6.                   

 – Jó napot, Jegenye.
-   Jó napot, tanár úr. Meg tetszettek beszélni a dolgot?
-   Igen, megbeszéltük.
-   No és?
-   Hát… megyünk. Én nem akartam, de a feleségem azt mondja, nagyobb lesz ott a nyugalmunk.
-   Ez bölcs meglátás, tanár úr, hallgasson Mária nénire.
-   Egyet mondj meg, Jegenye: minek neked a mi házunk?
-    Nem a ház kell, tanár úr, hanem a telek. Tegnap tetszett említeni, hogy a magas kerítés elfogja a napot. El bizony, a szalonban egész sötét lenne. Kivéve, ha a kerítést odébb tudjuk tolni tizenöt-húsz méterrel.
-   Akkor a házamat…
-   Ledöntjük, tanár úr. Tudom, érzelmileg kötődik hozzá, meg miegymás, de csak így van a dolognak értelme.
-    Nem is tudom, mit mondjak. Úgy látom, vendégeid jöttek. De nem terepjáró, hanem valamilyen teherautó. Biztos eltévedtek.
-    Ezek? Nem, én rendeltem őket. Csak nem gondolta, tanár úr, hogy nem segítünk a költözködésben? Az utolsó szögig mindent elvisznek ezek a fiúk. Nem kell emelgetni, nem kell cipelni. A számlát pedig előre rendeztem.
-   Nagyon előrelátó vagy, Jegenye. De mi lett volna, ha nemet mondunk? Ha nem akarunk elköltözni?
-   Rábeszéltem volna, tanár úr, rábeszéltem volna.
-   Most már nincs kétségem. Csak annyit árulj el végre…
-   ….hogy mivel foglalkozom? De hát nem mindegy, tanár úr?
-   Igazad van, fiam, teljesen mindegy.