Néző sem akad más, üres a pódium
Csak elmémben lüktetnek, sorjáznak sorok
Szakadatlan, mint holmi vacak ópium
Kit legyőzni hibáztak boldogabb korok

E korhadt deszkákon óriások éltek
S a nézőtér csillogó szemekkel teli
Ez adott akkoron értelmet a létnek
Valóságos volt s egyszerre mesebeli

Itt ülök megint, még hallani is vélem
Messzi hőseim éjbe halkuló szavát
S tapsot kap újra érdemtelen személyem
Senki se fújol, senki se zúg, hogy: nahát!

Volt időm elég, a szerepet tudni kell
Bár a fény vakít és nem áll jól a jelmez
Rajtam a sor rég, indulok, tettekre fel
Tudom, a Rendező végül nem kegyelmez

Mert egy, csak egy előadás jár, több sosincs
S hogy rossz ripacs vagyok, nem érdemes jellem
Minden, amit hoztam, elfogyott már a kincs
Ne bánts ezért, de tapsod sem érdemlem

Bohóckodok még, de üres a pódium
Csak elmémben lüktetnek, sorjáznak sorok
Szakadatlan, mint holmi vacak ópium
De nem ők hibásak, csak én vagyok konok.