Üresen kong a donga,
hordómból a bor
lassacskán elfogyott.
A sok barátnak hirtelen
máshol akadt dolga,
engem szép sorba
oly csúful mind elhagyott.

Hogy aztán lapos lett a buksza,
benne csak az adósság ideje perceg,
a sok szép lánynak, milyen furcsa
már nem vagyok szép szõke herceg.

Terem majd napérlete bor,
s a hordóban nektárrá forr,
s mert nem silány lõre
a buksza is megdagad tõle.

Ám vissza szivárgó szivacsbarátok
fillérre éhes pillanatlányok
ajtóm elött most már hiába álltok.