Lenni vagy nem lenni. - az itt a kérdés
vajh akkor nemesb - é. a lélek
ha eltûri imádott kedvese
minden nyûgét s nyilait
nemtörõdömségét, önhitt önzését,
csinált féltékenységét, mellõzéseit ?
vagy harcbaszáll tenger fájdalma ellen
s egy egyszerû KÉRDÉSSEL véget vet neki?
Mert nem szebb-e, valóban egyedül,
mint behazudva a szerelmet
EGYEDÜL lenni ott,
hol csak EGYÜTT lehetsz boldog ?

De mily fájdalmak jõnek a KÉRDÉS után
mert mi lesz, ha kiderül a kérdésre
ki addig veszetten ostromolt
nem is szeret annyira mint hittük volt,
s csak átmeneti kikötõ létûnk,
menekvés! nem áhított végcél,
s ha nem tetszik mi van,
az imádott máris tovább áll,
mert adni nem, csak kapni szeret
ételt, italt, lakást, tiszta gatyát,
haverokkal átmulatott éjszakát,
persze nem veled,
neked ott nincs helyed,
s a szexet is, csak elveszi ha kell neki,
S te örülj, hogy ott horkol melletted.
S megengedi, hogy szeressed.
s az egyedülléttõl való félelem
belõlünk mind gyávát csinál
s őrlõdõ saját magányunkba hullva
hazug hittel õrizzük mi van,
vélve még ez is több a semminél.
S toljuk a végsõ kérdést, - majd holnap.
s tûrjük gorombaságait
hazudva hisszük, majd megváltozik.

Álmodva egy szebb világról
õrlõdünk létünk furcsaságain
míg az idõ meg nem oldja,
beleszürkülünk a mindennapokba
mert bevallani, hogy tévedtünk
még magunknak sem merjük.