Alszik a párnán a kedves
Alszik a párnán a kedves.
Szeme körül álompillangó kerget
szivárványtüzû árnyékvilágot,
most talán eléri amire vágyott.
Haja mint hullámzó tenger szétterül
s mint megannyi huncut, csillogó patak
futnak ki tincsei a párna redõi közül
hogy végül a félhomályba elbújjanak.
Az ablakon bekukucskál a hold
a vén kukkolló, ily csodát ritkán lát
rá is teríti puhán ezüst sugarát.
oly szép e kép, mozdulni sem tudok
nem csábíthatnak el most dévaj démonok
torkomban érzem a vágy lüktetését,
érte mozduló testem minden rezdülését
A világot most intettem csendre
minden, s mindenki fogja be !
Tücsök ! nem kell most harsány zene
valami halk duruzsolóba fogj bele.
Alszik a párnán a kedves,
s én lélegzet visszafojtva hallgatom
ahogy piheg a levegõ a csepp ajkakon.
|
|