Ne légy tulajdona senkinek
Szerelmével azt senki
nem veheti meg
Eskünek a holtomiglan
Jól hangzik,de tarthatatlan

A most lángoló érzelem
Minden ígéretre képes
csak, hogy elérjen.
De kéri azonnal :
csak Engem szeress !
S Rád gyûlölettel néz,
ha megállsz egy szóra,
egy hangulatra
Kívüle bárkivel.
Hát hol van akkor
az önzetlen szerelem.

Ne légy tulajdona senkinek!
A féltékeny embert,
magad mellett ne tûrd meg!
Mert hízeleg lelkednek ugyan
a féltés maga,
de nem Érted szól e hamis szimfónia!

Õ csak birtokolni akarja lelked,
és tested,
Bizalmatlansága önmagából ered,
és nem nézi : Te boldog vagy-e
csak azt ‘ Õ és egyedül Õ
mindent megkap-e.
S cserébe mit ad neked ?
Hát könnyen rádsüti a
hûtlenségi bélyeget,
ha kritikád az Õ
büszkeségét sérti meg.

Elvakult értelme fel sem fogja
Önmagából fakad a hûség,
Az igaz szerelemnek nincs másban
keresnivalója,
Ha másban van jobb, szebb, kedvesebb,
s a próbát a szerelem nem állja meg,
a hûtlenség oka pont Õ saját maga.
Mert nem tudta lényével megtartani
amit a sors szeszélye ajándékba,
feltételesen adott.
Amíg övé volt nem azt vigyázta
mi a másik szíve vágya,
mit látott benne szépet, amiért
milliók közül pont Õt választotta.
Nem maradt olyan mint párja álomképe,
Az idõ a szépet lassan kiölte,
maradt csak a féltés maga,
hogy nincs már tovább kit becsapnia.