A varázslat vége
Dermedten várok,
álmaimba bújva.
Varázsló köntösömnek
elszakadt az ujja.
Csillogó varázsporom is
lásd régen elfogyott,
magamra hagytak már,
mind az angyalok.
Hiába bocsátok Rád
bûvös mágiát
ez a hókusz-pókusz
igazán nem hat Rád.
S csak nézel rám,
õszinte döbbenettel,
szép szemed sarkában
megdermedt fényekkel.
Nem érted, fel sem foghatod.
Hol nem vetettél “ magot “
hogy fakadhat “ élet “
s a sarjadó virágot,
bizony gyomnak nézed.
A csönd jeges pajzsát,
magad elé tartva,
várod biztos türelemmel
hogy e hiábavaló lángolásban
a lelkem égjen el.
|
|