Lenni akart, Az-az Egy!

Ki megmutatja, megváltja

Igazságra megtanítja,

Kitalálja, feltalálja,

Mert egyedül csak Ő tudja,

Mi az igazi egyszeregy.

Nézz hát énrám tucatember!

Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!

A megismételhetetlen, az egyedi,

Ki önmagával megszorozva,

Önmagával perben állva

Sem lehet más, mint Egy,

A sokmilliárd változatból

Megszülető, csodálatos Egy.

Míg nem voltam, nulla voltam.

Nem is tudtam, hogy leszek,

Hisz a nulla önmagában,

A semmiben tetszeleg.

De két Egy, összenézett,

Mosolyogva és dalolva,

Mámorokba burkolódzva

Gyakorolták, egyszer egy…az…

S így lettem a reménybeli Egy.

Vártak nagyon, míg nulla létből,

Összegzéssel, osztódással,

Mert szorzással nem lehet,

Lettem Anyámnak, s Apámnak

A legféltettebb, legdrágább Egy.

S létem során hányszor voltam

Ennek-annak, kik megláttak

Az igazi, a hőn áhított,

Varázslatos, egyedüli Egy.

De voltam, kis cserével,

Egyszerűen, egy csibész,

egy kegyetlen zsarnok,

Sőt egy sátánt is láttak bennem

Kiknek tyúkszemére léptem.

De most már megtanultam

A matek nem is oly egyszerű

Sok-sok egynek bizony nem megy

Kitörni az egyszeregyből,

lenni egyedüli, és nem együgyű.

Nekem most már talán menne

A szürke egységből kinőve

lenni valódi egyetlen Egy.

De a múló hosszú évek

S a lassan elfogyó jövő,

Döbbentenek rá a tényre,

Mi rám vár majd egy napon,

Mert eljön bizton, jól tudom,

A nagy művelet, az utolsó,

Kivonni e szép világból

Magam egy-ét csendesen,

S elérve a kezdet végét,

A nulla lét egyszerűségét,

Elfogadni teljesen.