Csupaszon és ríva indulunk mind,
majd felnőve kékre vernek mohó álmok,
választottá lesz, ki maga mögé oldhat
ezer önzéssel sűrített világot,
majd szárnyait ledobva, mezítláb
járhatja végig poklok lávaköveit,
hogy utána áldást osztó,
szabad zenitre szálljon.

Hát légy mindig hű önmagadhoz,
ha vágysz, se térj le zord utadról,
ünnepünk lesz majd minden
keserves lépés, bántás,
már rég tenyerembe
simult a megbocsátás;
én már a küszöb előtt várlak!
indulj el! akárhonnan ide találhatsz...