Át a parkon 13.
Ködbe süllyedt utca.
Elfelejtett, tompa nevek.
És lombzaj, és bor, és függönykalitka.
Mellbimbó az égre szúrva.
Besüt egy árny az ablakon:
bólogató halogén.
És fojtó neon, neon, neon.
Átfordul. Csikorgó fog.
Itt lenni képtelenség!
A hajnal bal vállán
szeplőket szed szét.
Majd: vissza megint? - soha többé!
Aztán: mégis... - újra meg újra!
Mint pörgő mágnesek
zúgó erőtérbe hullva.
