A képzelet tűfokán valami szúr...
fénykörök garvitációs terein túl mielőtt
rád szakad az álom,
még forog benned egy hosszúra nyúlt szédület,
majd a steril valóság átdöfött mellseben át
beléd szivárog;
a gombostűn
utolsót moccan a legvégső álom, ahogyan
magadra csukod elfáradt rovargyüjteményed fedelét.
(...csak nem lenni...
...csak nem gondolkodni...
...nem fény...)
