térdre rogyva, mintha már erő sem lenne
nem lépve, nem araszolva
majd hanyatt feküdve a kék mozdulatlanba
lassan olyanná válva, mint akit
gúzsba vertek rontott álmok
(már nincs hitem a szenteltvízben)
úgy fekszem: világnak és csillagoknak hanyatt
elrejtve magamban, hogy
ne sejtse senki:
bennem azóta is
az egyetlen feltartott mozdulat vagy
