mint padlóra ejtett kristályváza
ha végre megérkezem
sír majd cipőm
máskor nevető kopogása
hiába illesztem kulcsom
a régi zárba nem nyitja már
helyén a fogas
de rádobott kabátom tudja
csak vendég
szemem lassan körbejár
nem érti mi változott
minden bútor ott áll ahová ő álmodta
lábaim újra érzik az izmok remegését
zsigereim emlékeznek
a pillanatra amit az otthon
simogató melege jelentett
nehéz fejjel kóválygok
padlóra ejtett kristályváza
ez lett az életem
füleim sosem felejtik el
a szétrobbanó üveg
trillázó kacagását
fakír vagyok
vérző lábakkal taposom
a beköszönő napfényben
orgiázó szilánkokat
fakír vagyok
orromba kúsznak emlék-illatok
együtt készített ebédek
egymásnak feszülő testek verejték szaga
a csiklandva mosdató habfürdő illata
fakír vagyok
remegő orrlyukakkal feszülő izmokkal
ugrásra készen de nyelem
garatomon lecsorgó emlékeim
ennyi a jussom
indulhatok
|
|