„Szürke szemed befelé néz, bőröd, mint a pergetett méz, de én csak az utat figyelem, ahogy lefelé, csak lefelé visz a hegyen.”
- Piro M. Péter -
Poros az út, oly régen nem esett. A felhőkbe lyukat fúrtak a magasabb hegyek. Kanyarog az út, hol lejtő, hol újra nehéz menet. Csendesen ülünk, csak az utat nézed, én a portól fuldokolva figyelem, ahogy a kormányba kapaszkodik mind a két kezed. Emlékszel még? Ugyanez az út, a déli oldalon viháncolva fut.
