Apa-tej

Két éves sem voltam még, amikor családom elköltözött abból a lakásból, ahova születésem után hazavittek. Azt mondják, totyogós korunkból nem lehetnek, nincsenek emlékeink. Én most mégis emlékezem. Emlékszem a fákra. Édesapámmal minden este, lefekvés előtt, megnéztük őket. A családi legendárium szerint, a szertartás szerű ablakhoz vonulást megelőzte a mondat: - "Nédzünk phát!" A mesét helyettesítő verset már nem tudom felidézni, csak a hangulatát. Hulló falevelekről szólt...

Második otthonunkban 7 éves koromig éltünk. Ehez az időszakhoz kék és barna könyvek kapcsolódnak. Míg a többi óvodás gyerekverseket gajdolt, én Petőfi Sándort és József Attilát. Azokból az évekből nem is nagyon tudok másképp visszaemlékezni apura, mint a valamelyik kötettel a kezében. Legtöbbször ölében ültem, úgy követeltem ki a hangos felolvasást. Egy másik kép is fixálódott bennem. Apu a konyhaasztalnál ül, és szabályos, sűrű sorokban rója a betűket az előtte fekvő papírra... Míg nagybátyám újságokban, kalendáriumokban publikált, addig ő csak magának jegyezte le gondolatait.

Az új, végleges családi fészekben már egyre ritkábbak lettek közös verselgetéseink. Akkoriban sokat dolgozott. Munka mellett indította virágkertészetét, olvasásra is ritkán maradt ideje, ereje. Csak "ajándékba" írt. Fel tudom idézni még tizedik születésnapomra kapott vers-csokrának elejét:

Tíz éves vagy, és én köszöntlek
elsőnek ím e szép napon,
virág helyett e versikéket
csokorba kötni átadom.
Kis szívedben a kusza rímek
vázára lelnek biztosan,
emlékük tán a zúgó évek
szennykosarába nem zuhan.
Messzevilágló tiszta fényként
ragyogjanak majd utadon!
Kívánni szebbet, jobb szerencsét
nem is tudnék e szép napon...

Most azon morfondírozom, hogy hasonlóan erős szál kötheti magukat is össze lányával. Amikor róla mesél, elég csak kiejtenie nevét, ellágyulnak arcvonásai, mint az én apukámnak. Felnőttként úgy látom, nálunk apu volt a meleg/korlátozó, anyu pedig a hideg/korlátozó szülő szerepében. Mindig is magas elvárásokat állítottak fel velem szemben mindketten, mégi apunak képes voltam megfelelni, anyunak pedig soha. Ezt a mai napig is így érzem, és kapcsolatunk is távolságtartó maradt. Olvasta nagyanyám haláláról írt veresem. Nem voltam már gyerek, anya voltam magam is, de ott, a konyhában, amikor megtudtam tőle a hírt, pillanatok alatt újra az a kislány lettem, akit eltol az édesanyja, nem bújhat az ölébe...




Párszavas

Csak pár szó. Kérdezted, hogy vagyok. Tornyot építek. Szép, szürke fakockákból. Lassan körbeérnek. Néha átkandikálok a réseken. Inkább csak képzeletben. Amúgy bujkálok. Most is. Gyereknek álcázom magam, vagy infantilisnak. Látom, és mégsem teszek ellene semmit. De ma legalább, hogy rám kérdeztél, írtam. Írtam? Csak szavak. Szép, szürke fakockák. Körbeérnek...

írás, szerelmek, hiány, szex, versek, csalás, árulás, vágy, szeretet, rohanás, őrület, lelkiismeret-furdalás, földcsuszamlás, löszfal, szeressél, tagadj meg, higgy bennem, keressél, teremtés, temetés, hiány, föld, víz, lebegés, halál, tó, víz, fulladás, fájdalom, hattyú, sirály, születés, szeretet, hiány, megváltás, áldozat, kereszt, szex, szerelem, halál, zsákutca, szex, remegés, futás, vers, zene, fáj, nincs menekvés, határ, tánc, szerelem, fuldoklás, szex, hiány, nincs megváltás, árulás, önsanyargatás, fény, érintés, remegés, futás, karikázó gyerekek, macska, konzervdoboz, kövek, ájulás, üresség, út, vége a tagadás, semmi sincs, űr, nem fáj



Vasárnapi anziksz

Írni kéne. Ölemben laptoppal ülök a kanapén. Körbeölel a hangszórókból áradó dallam. Forr bennem a szöveg, kavarog, de nem találja a csapot. Örvényébe ránt a pánsíp hangja. Mellettem fekszik, piros kockás pléden, és mellső lábaira hajtott fejéből szemrehányón les rám Zafír, a macska. Füst színű pofájából világítanak a napsütötte tavat idéző szemek. Értem én, aludnál, de túl hangos a zene neked. Átérzem kínodat. Orromba kúszó illatok gyötörnek. Húsleves és vadas... Éhes vagyok. Még bírnom kell! Barátnőm az állvány előtt ül. Olajba mártja ujját, "maszatol", majd azúrkék festékbe nyúl, a kék felületre hullámokat "varázsol". Ütemre táncolnak képén a színek. Délutánra Duna parti sétát terveztünk, de ő órák óta elmélyülten fest. Figyelem. Sugárzik. Fertőzést remélek. Írni kéne. Zavar a Váci út zaja. Haza vágyom, bár még hetekig otthonom lesz itt, ez a kis szoba...



Közhelyes

A leírt szavak hatalma. Körbeérnek. Ciklus. Hol kezdődik és hol zárul a kör?

szerelem

mosollyal várlak
pedig te máshol jársz el-
rejtve álmaid

Legelső haikum, legelső "versem". Pályázatnyertes ciklusom első darabja, és néhány hónappal később már nyomtatásban is megjelent a Szintézisben Antológiában. Sem akkor, sem később nem gondoltam, hogy két év múlva irodalmi lapban is haiku-val debütálok. Azóta is élénken él bennem szövegem hatására a műfaj körül kirobbant vita. A Cédrus pályázatáig nem is nyúltam vissza a háromsorosokhoz. Ma levelet kaptam. Kedves "haikus szerzőnk"! Körbezárt a papírra vetett szavak hatalma.



Születésnapi mozaik

Talán az idei az első olyan születésnapom, amit családomtól távol töltök. Nehéz. Nagyon hiányzik az ölelés. Sírós nap. Túlérzékeny vagyok. Ébredés után azonnal bekapcsolom a gépet. Ki gondolt rám? Öröm és várakozás. Néhány virtuális képeslap barátoktól. Már a buszmegállóban állok, amikor megcsörren telefonon, felköszönt exférjem. Napközben diszkrét pittyegéssel érkeznek az sms-ek. Szünetekben mindenkit visszahívok. Padtársamtól csokit kapok. Meglepett. Mára nincs délutáni programom. Korán "hazaérek". Barátnőm csokitortát készített. Gyerekeimmel beszélek. Hazagondolom magam. Várok. Percenként mobilomra nézek. Csörög. Nem ő. Tíz körül lefekszem. Holnap BKV sztrájk. Nyugtalan éjszaka. Többször felébredek. Szemben áll velem anyám. Boldog születésnapot kíván. Álmodtam. Fáj.